Ha véres a vizelet

A véres vizelet (hematuria) nem ritka jelenség, bár sokszor szabad szemmel nem láthatóak a vörösvértestek. A banális, kezelést nem igénylő okoktól a súlyos daganatos vagy gyulladásos kórképekig számos ok állhat a véres vizelet panasza mögött.

A vér sok esetben mikroszkópos vizsgálattal igazolható, szabad szemmel nem látható (mikroszkópos hematuria). Ha a vér szabad szemmel látható (makroszkópos hematuria), akkor sem feltétlenül élénkvörös vizeletre kell számítani, hanem rózsaszínesre, esetleg kólaszínűre. A vérből ugyanakkor már nagyon kevés mennyiség is látványosan elszínezi a vizeletet.

Mely betegségek esetén jellegzetes tünet?

Az emberek mintegy 10 százalékánál fordul elő hematuria, nőknél gyakrabban jelentkezik, mert hajlamosabbak a húgyúti fertőzésekre az eltérő anatómiai viszonyok miatt (húgycső rövidsége, végbélnyílás és hüvely közelsége). Idősebbeknél, főleg férfiaknál a véres vizelet gyakoribb, mint fiataloknál, mert sokszor szednek olyan gyógyszereket, amik irritálják a húgyutakat, vagy nagyobb a prosztata, mely szintén hajlamosít a húgyúti problémákra.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy előfordulhat, hogy a véres vizelet hátterében egyszerre több ok is áll, például egy húgyúti fertőzés jelenléte okozhatja ugyan a véres vizeletet, de ezzel egy időben rosszindulatú daganat is előfordulhat.

  • Sok esetben a húgyutak és az ivarszervek fertőzése, gyulladása, sérülése áll a véres vizelet hátterében.
  • A mikroszkópos hematuria, azaz szabad szemmel láthatatlan vér a vizeletben, utalhat a vesék érintettségére, míg a szabad szemmel is látható vér inkább az alsó húgyutak érintettsége esetén jelentkezik.
  • Szintén gyakori oka a véres vizeletnek a vesekövesség.
  • Különösen időseknél gondolni kell a vese, a húgyhólyag, a prosztata rosszindulatú daganataira véres vizelet esetében.
  • Egyes vesebetegségek esetében is lehet vér a vizeletben. A vese gyulladásai, például a glomerulonephritisek vagy az interstitialis nephritisek, a tubulopathiák is okozhatnak véres vizeletet.
  • Ritkán alvadási zavarok illetve alvadásgátló gyógyszerek okozzák a vér jelenlétét.
  • Egyes antibiotikumok, például a rifampin, gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapítók, például az aspirin, az említett alvadásgátlók okozhatnak véres vizeletet
  • Jóindulatú prosztata-megnagyobbodás is állhat a véres vizelet hátterében.
  • Olyan krónikus betegségek, mint a cukorbetegség, a magas vérnyomás, sarlósejtes vérszegénység okozhat véres vizeletet.
  • Kórokozók is állhatnak a háttérben, és többféle betegséget kialakítva idézhetik elő a vér megjelenését a vizeletben.
  • Ritkán túlzásba vitt fizikai aktivitás, testedzés okozza a véres vizeletet.

Jellegzetes tüneteket okoz a húgyúti fertőzés, jellemző lehet a sürgető vizelési inger, a húgycső égő fajdalma, a hólyagtáji fájdalom, a gyakori vizelési inger, a hólyag kiürülés-érzésének hiánya, stb. Nőknél a hüvelyi fertőzések okozhatják vér jelenlétét a vizeletben, nem ritkán az is előfordul, hogy a hüvelyben lévő kórokozó baktérium felszálló húgyúti fertőzést okoz. Férfiaknál a húgy-ivarszervi fertőzések sokszor kevés tünettel járnak. A jóindulatú prosztata-megnagyobbodásnak is jellegzetes tünetei vannak, például gyakori vizelési inger, a hólyag kiürülés-érzésének hiánya, a vizeletsugár gyengesége, elakadása, majd újraindulása, stb.

A húgyúti kövesség görcsös fájdalmat okoz, de akár néma is lehet a kő. Amennyiben jelentkezik a görcsös fájdalom, sokszor a nagyajkak vagy a herék tájékára sugárzik. A kövesség hatására kialakulhat fertőzés is, így a véres vizelet oka összetett lehet.

A vesemedence-gyulladás magas lázzal, deréktáji fájdalommal, levertséggel jár. A vese érgomolyagjainak (glomerulusainak) gyulladása, a glomerulonephritis okozhat véres vizeletet, ödémásodást, magas vérnyomást, az interstitialis vesegyulladás súlyos betegség, a vesefunkció beszűkülésével jár, oka lehet pl. gyógyszer, fertőző ágens, autoimmun betegség.

Egyéb okok a véres vizelet hátterében

Előfordulhat mellékleletként is vér a vizeletben, ilyenkor a kiváltó ok felderítése kivizsgálást igényel:

A húgyúti rákos betegségek többnyire tünetszegények, sokszor véletlenül derül ki a hematuria kapcsán a rosszindulatú folyamat. Amennyiben 40 éves kor fölött jelentkezik a vér a vizeletben, rosszindulatú betegség irányába is vizsgálódni kell.

A szedett gyógyszereket mindig át kell tekinteni, ugyanis ezek is sokszor állnak a hematuria hátterében.

A hematológiai problémák is lehetnek kevés tünettel járók, ilyenkor a beteg kórtörténete segíthet a diagnózis felállításában, pl. egyéb területeken bekövetkező vérzés, vérzési idő megnyúlása, stb.

A húgyúti kövek némák lehetnek, ilyenkor képalkotó vizsgálatok szükségesek a diagnózishoz.

Amennyiben laboreredménye alapján vörösvértest van a vizeletében vagy szabad szemmel látható a vér, minden esetben orvosi kivizsgálás indokolt.

Nemcsak a vér színezheti el a vizeletet

Ne hagyja figyelmen kívül, hogy egyes ételek, például a bogyós gyümölcsök, a rebarbara, a piros vagy barna ételfestékek és egyes gyógyszerek is elszínezhetik a vizeletet. Sokszor menstruációs vér keveredik a vizelethez, ez álpozitív eredményt adhat.

(WEBBeteg – Dr. Csuth Ágnes)

A véres vizelet jelenségéről szóló eredeti cikk megtekintéséhez kattintson ide

 

Belépés
További információk

Dr. Kósa Tünde szemészeti magánrendelése a Praxis Házban.
Teljeskörű szemészeti kivizsgálás.
Bejelentkezés telefonon: +36 20 619 0811